Captain Phillips - Phillips Kapitány (2013)

Bevallom, nagyon sajnáltam, hogy kimaradt a Captain Phillips az őszi mozizós turnéból, de ami késik, nem múlik alapon pár hónapos csúszással sikerült megtekinteni, ami messze felülmúlta a várakozásaimat. Paul Greengrass szakmai stábja ügyesen dobta össze a trailert, ami jóformán csak a cselekmény első óráját lőtte el, így maradt bőven izgulni való a hátralévő időre.

Az igaz történetet feldolgozó filmben a Tom Hanks által alakított Phillips kapitány egy teherhajót navigál a kalózkodás által sújtott Afrika szarvánál, Szomália környékén. Szóban és emailben is kapja a figyelmeztetést a kapitány, hogy veszélyes területeken járnak, és ha már így fel lett festve az ördög a falra, akkor úgy az igazi, ha meg is jelenik, nemde?

 Barkhad Abdi alakítja a kalózok kapitányát, aki egy törtető, vézna férfi, akit szinte még társai is lenéznek külseje miatt. Azonban, akármennyire is negatív szereplőnek van beállítva, van egy jó tulajdonsága: becsületes. Ez lesz a katalizátora annak, hogy Phillips kapitánnyal létrejön a kémia a vásznon, és a főhős nem végzi rögtön egy golyóval a fejében az első fél órában.

A leglebilincselőbb az egész filmben a két kapitány közötti bizalmi játszma. A kalóz folyton nyugtatja Phillipst, hogy minden rendben lesz, megérkeznek Szomáliába, megkapják a váltságdíjat és szabadon engedik. Eközben Phillips többször is tanúbizonyságot tesz arról, hogy egy kapitánynak vállalnia kell a felelősséget a legénységéért, azok tetteiért és a hajójáért.

A túszjátszma így egy tanulási folyamattá növi ki magát: miközben a kalózkapitány egyre inkább tisztába kerül a tetteinek következményével, addig Phillips is megismeri a kalózok emberi oldalát, és megértjük azok motivációit. Persze Phillips tisztában van vele, hogy ennek a túszdrámának mi az egyetlen lehetséges forgatókönyve: az amerikaiak kiiktatják a veszélyforrásokat, és ő ideális esetben megmenekül. Beleszólása még annyi sincs ebbe a kimenetelbe, mint a kalózok fogságában - és ez ugyanazt a dilemmát veti fel, mint a The Raid Redemption vége: a bűnöző biztosítani tudja a rendőr épségét az alvilágban, de a rendőr főhős már nem tudná megmenteni a börtöntől a bűnözőt.

Az a meglátásom, hogy Greengrass eredetileg egy hármas karakterdrámára akarta kihegyezni a filmjét a hadihajó kapitányát is szervesebben bevonva a cselekménybe, de a triumvirátus nem tudott kiteljesedni, azonban ez csak néhány feleslegesnek tűnő jelenetet von maga után. Szerencsére a mentőcsónakban zajló események és drámai folyamatok bőven kárpótolnak minket, és a klausztrofóbiális érzés kihangsúlyozásával egy bőr alá hatoló feszültséget képes teremteni a film.

A finálé minden egyes másodperce a karfába szögezi a nézőt: Phillipsszel együtt megbarátkozunk a főhős eljövendő halálával, hogy némileg deus ex machina módon végül mégis csak megmeneküljön. Az ezt követő sokkot azonban átérezzük, amihez asszisztál az egész filmhez remekül passzoló, és végig hangulatépítő zene. Persze a nagy boldogság közepette azért elgondolkodik az ember, hogyha egy emberért ilyen nagy hegyeket képesek megmozgatni az amerikaiak - bár Phillips kapitány a tettei alapján abszolút rászolgál erre a segítségre - akkor egyáltalán miért létezik továbbra is kalózkodás?!

Remek morális kérdéseket vet fel a film a felelősségről és a becsületről: ha a kalóz kapitány az amerikai módszert választja, valószínűleg egy órás sem lesz a film. De mégis kitart célkitűzései mellett, és képes megbízni az ellenségben, ami viszont egyáltalán nem mondható el az amerikaiakról, akik be is vetik később egy börtönbe. A betyárbecsületet tehát, lehet azt mondani, hogy magasztalja, még ha magát a betyárkodást el is ítéli értelemszerűen.

A Phillips kapitány egy perccel sem hosszabb a kelleténél, és az első hajós jelenetektől fogva beszippantja a nézőt. Ritmusa kiválóan komponált, Greengrassen azért meglátszik a Bourne-múlt, még ha most nem is az akción van a hangsúly. Kiváló thriller dráma, A--os szórakozás.