Contagion - Fertőzés (2011)

Contagion, avagy "annyi sztárt felvonultatok egy filmben, amit romantikus filmek is megirigyelhetnének". Steven Soderbergh nem akármilyen neveket csábított be a Fertőzés című alkotásába, és ami még jobb, egyáltalán nem bánt velük kesztyűs kézzel. Bár a katasztrófafilmek távol állnak tőlem, a sztárok ilyetén kezelése kifejezetten tetszett, még ha a végkifejlet talán túl pozitív is lett a film egészét figyelembe véve.

A Contagion azonban azért igazán para, mert most nem egy x év múlva becsapódó aszteroida, vagy egy szupervulkán fenyegeti az emberiséget, hanem egy olyan vírus, ami talán a közelgő hetekben vagy hónapokban is elkezdheti szedni áldozatait. Ha megnézzük, az elmúlt 10 évben számos járvánnyal kellett megküzdenie az emberiségnek, és minél többen vagyunk, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valami hasonló, milliókat elpusztító betegség ismét tombolni fog, amire, a filmhez hasonlóképpen, az orvostudomány még nem állna készen.

50/50 (2011)

Amikor kiderült, hogy egy rákos ember életéből próbálnak meg egy vígjáték-drámát készíteni, elhiszem, hogy sok ember húzta a száját - de valamiért a 50/50 mégis működik.

Elsősorban ki kell emelni a karaktereket, és ezzel együtt a színészeket is. Seth Rogen azt hozta, amit tőle már megszokhattunk, de mégis képes volt egy új lapot előhúzni a színészi skálájából. Ami a Funny People-ben nagyon nem jött át, az most sikerült - egy aggódó barát, aki nemcsak beteg barátját, de egyben önmagát is azzal igyekszik megnyugtatni, hogy próbálja lazára venni a dolgokat. Joseph Gordon-Levitt, bár sokan elképzelhetetlennek tartották, jól hozta a főhős szerepét, és a néző tökéletesen bele tudja élni magát a helyzetébe: eleinte 50% az esélye a rák leküzdésére, boldogan és reményteljesen jár el különböző kezelésekre, de ahogy érzi, hogy nem javul az egészsége, úgy romlik meg a kapcsolata a közeli barátaival, szeretteivel is. Anna Kendrick is üde színfolt volt a vásznon - a tapasztalatlan terapeutát alakítja, aki igyekszik ráeszméltetni betegeit, hogy még nincs vége az életnek azzal, hogy rákot diagnosztizáltak a szervezetükben, azonban látva JGL karakterének szenvedését maga is elbizonytalanodik a kezelése helyességében.

Psychotica (2010)

Rögtön térjünk a lényegre. A film érdekes koncepcióval dolgozik - az amerikai kormány egy tagja megelégelve a sok drogos junkie-t, tudósok révén kifejleszt egy olyan drogot, melynek hatására a delikvensek öngyilkossá válnak a trip során. Ezzel végül is a drogfogyasztók kezébe adnák saját végzetük kulcsát, és csak rajtuk múlik, hogy élnek-e vele. Természetesen azért vannak kivételes esetek, 10-ből egy emberben öngyilkos helyett sorozatgyilkost ébreszt fel a pszichotikus szer.

És hogy legyenek hősök is, akikért izgulhassunk, kapunk egy társaságot, akiknek tagjai, megunva a drogos életet, megfogadják, hogy még egyszer utoljára szállnak egyet az egyikük rokonának vidéki házában, de azután befejezik ezt a degradáló életmódot. Ez az új szer azonban tesz róla, hogy az az utolsó alkalom végzetes legyen.

Egyesek öngyilkosokká válnak, a drogdílerből vérengző zombi lesz (ami kicsit kilóg a valósághű ábrázolásból), míg néhányan a politikus által megbízott tudós-végrehajtónak esik áldozatul. Szóval horrorhoz hűen a végére csupán ketten maradnak életben, és hogy nyílt vége legyen, a drog kikerül a nagypiacra, hogy megtisztulhasson az amerikai nép a drogosoktól.

Killer Elite - Válogatott Gyilkosok (2011)

Ha röviden akarnám bemutatni ezt a filmet, akkor úgy jellemezném, hogy Jason Statham legnormálisabb szerepe az elmúlt 9 évből. Az olasz meló óta nem éreztem azt Jason Stathamnél, hogy elvállalt volna olyan munkát, amiben földhöz ragadt karakterrel kell dolgoznia - tekintve, hogy elvileg a Killer Elite valós eseményeken alapszik, nem volt lehetősége arra, hogy egyedül lemészároljon mindenkit és minden csávából kikerüljön. Ami, ha némi meglepetésként is ért az elmúlt évek teljesítményeinek tükrében, mégis megmosolyogtatott, hogy lehet nem egy Chuck Norris 2.0-aként fogunk rá majd visszaemlékezni.

A film tempója igen feszes az első órában, már az első 5 percben túl vagyunk az első komolyabb akción, amikor is szemtanúi leszünk annak a pillanatnak, amikor főhősünk elhatározza magát, hogy abbahagyja a gyilkolásból álló életmódot. Persze, aki egyszer gyilkos volt, az már az is marad, hangzik el ez sokszor a történet során, úgyhogy kis idő múlva a mentora megmentésének érdekében el kell vállalnia egy utolsó munkát, mely során egykori és jelenlegi SAS-tagokat kell kivégeznie.

Moneyball - Pénzcsináló (2011)

Jövőre már 50 éves lesz Pitt - senki nem mondaná meg róla

A legtöbb sportfilm azért nem működik, mert magára a sportra koncentrálnak és nem a karaktereket helyezik előtérbe. Nem kerülnek teljesen háttérbe a karakterek, azonban mégis csak a sport lesz a lényeg, nem pedig a szereplők. Ez különösképp rossz, ha valamilyen rétegsportot mutat be az ember - így hiába tekintem a Slapshotot remekműnek, azok, akiket teljességgel hidegen hagy a jégkorong, biztos vagyok benne, hogy nem fogja őket lekötni a sztori, mert a film 70%-a a sportággal kapcsolatos dolgokon alapszik, azokra reflektál, azokat parodizálja.

A Moneyball működik, mert bár a baseballért nem lelkesedem - de nem is vagyok teljesen idegen tőle, mint a legtöbb magyar ember - mégis minden percét élveztem. Ez minek is köszönhető? Hogy a karakterek, vagyis az edzők, játékosok és tulajdonosok egymás közötti kapcsolatát igyekeztek bemutatni, amellett hogy arról sem feledkeztek meg, hogy közben ezen karaktereknek a baseballhoz fűződő viszonyát is megismertessék a nézővel.

A vizsga (2011)

Visszatértem, és rögtön eleget is tennék egyik újévi fogadalmamnak, miszerint most már a havi 4 bejegyzést tartani fogom. Kezdeném a 2012-es évet egy tavalyi magyar filmmel, mely minden várakozásomat felülmúlta: A vizsga az 1957-es évekbe kalauzol minket vissza, és pár szóban a magyar Mások életeként jellemezném.

Miről is szól a film? Egy évvel a forradalom után a Népköztársaság felülvizsgálja az összes ügynökét egy ún. Kádár-vizsgával. Az ügynököket igyekeznek ügynöktársai olyan helyzetekbe hozni, hogy választaniuk kelljen a hivatásuk vagy az érzelmeik között. Magyarán, ahogy az origo rovatában is írják, ügynököket megfigyelő ügynököket megfigyelő ügynökökről van szó, a majd öt évtizeddel ezelőtti sivár magyar valóságban.