The Killer Inside Me (2010)

Ezt a filmet napokig kellett emésztenem, mert annyira a szemünk elé tárja, hogy mennyire egyszerű lelépni a helyes ösvényről, és rálépni a gyilkosság útjára, hogy az már-már megrémisztett és elgondolkodtatott engem is. Amilyen rezzenéstelen arccal gyilkolja végig Javier Bardem a No Country for Old Ment, itt ugyanolyan hatást ér el Casey Affleck teljesen kiszámíthatatlan karaktere.

Casey Affleck egy helyi sheriffet alakít, aki gyermekkori sérelmei miatt akar bosszút állni a helyi város nagymenőjének a fián. A gyilkosságról azonban teljesen el akarja magáról terelni a gyanút, ezért úgy állítja be, mintha egy kurva ölte volna meg a gazdag papa gyerekét. A bökkenő csupán annyi, hogy hősünk időközben szerelmes lesz a szajhába, akivel meghitt délutánokat és estéket tölt együtt - a néző azt hinné, hogy ezért gyilkolási szándékát az utolsó pillanatban megmásítja, de ehelyett egy brutális összeverésnek leszünk tanúi.

Ironclad (2011)

Ezt dugom fel neked!

Nagyjából ugyanazt írhatnám erre a filmre, mint azt tettem a 13 Assassinsnél, hiszen az alapfelállás hasonló. Egy őrült feudális uralkodó hatalma ellen szegül néhány harcos, hogy nagy túlerővel szemben is megállják a helyüket, és harcoljanak a hitükért. Míg a japán filmnél a harc a béke fenntartásáért, a becsületért folyik, addig itt a vallás kerül előtérbe - de James Purefoy utolsó mondata egybecseng Takashi Miike filmjével, miszerint egy élet akkor értékes, ha másokért harcolunk.

De hogy ne összehasonlító bejegyzés legyen ebből, térjünk a lényegre. A helyszín a középkori Anglia, ahol a bárók kiharcolták, hogy a király írja alá a Magna Charta Libertatumot - ez azonban János királynak nagyon nem tetszik, és ezért egy kis idővel később visszatér egy dán hadsereggel, hogy visszaszerezze a trónt és az abszolút hatalmat Anglia felett. A dánokat elég vicces módon magyarok alakítják, akik ebből adódóan magyarul is beszélnek, ami még nem is lenne gáz, de hogy magyar zászlókat is lengessenek, holott végig kiemeli a király, hogy ő dánokkal szövetkezett, az kis logikai bukfencet érzékeltet. A "szabad Anglia" utolsó reménye, hogy Rochesternél fenntartsák János király seregét, míg meg nem érkeznek a franciák. Sok vállalkozó nincs, kevesebb mint egy tucat fegyveres vág neki a lehetetlennek, és Rochester városának várőreivel karöltve igyekeznek megálljt parancsolni az őrült királynak.

The Other Guys - Pancser Police (2010)

Bár nem sok jelentőséget szoktam tanúsítani a magyar címeknek, de ehhez csak gratulálni tudok. Ugyanakkor a pancsert rá lehetne erőltetni erre a filmre, hiszen ami a Tropic Thunderben nagyon jól működött, az itt pont nem. És hogy miért? Megpróbál túl komoly lenni, előtérbe helyezni, hogy milyen nehéz is az emberi élet, főleg ha a főáramlat ellen úszunk - de hogy lehet komolyan venni egy olyan film mondanivalóját, aminek első negyed órájában két (főbb) szereplő minden ok nélkül leugrik egy tízemeletes épület tetejéről?!

Jennifer's Body - Ördög bújt beléd (2009)

Anno még tetszett is a Jennifer's Bodynak a trailere, és már jó pár hónapja itt porosodott a winchesteremen, a napokban meg sikerült is megnéznem. A végeredmény? Kb. ugyanazt tudnám elmondani róla, mint a Drive Angryről, amiről még nem készítettem bejegyzést, de ami késik nem múlik. Tehát konkrétan: Megan Fox domboríthatott volna most, ha már kapott egy főszerepet, de sikerült teljesen visszájára fordítani az egészet, és lejáratni magát. Érezhetett valamit a stúdió vagy a rendező is, hiszen annak ellenére, hogy a főszereplő csaj testéről van szó a címben, a cselekményben már Amanda Seyfried karakterét tolták előtérbe.

Tropic Thunder - Trópusi Vihar (2008)

Ben Stiller alkotása úgy működne, mint a jó bor: idővel egyre jobb lenne? Nem tudom, hogy csak nálam figyelhető meg ez a folyamat, de már első alkalommal is nagyon bejött ez a háborús film paródia, de most, hogy a napokban újra megnéztem, még inkább letaglózott, és talán többet is nevettem, mint első alkalommal. Erre kb. gyerekkorom kedvenc Jim Carrey filmjei voltak képesek a mai napig. Persze ilyen all-star casttel elvárható, hogy ne szarral gurigázzanak, és valami förmedvénnyel szúrják ki a néző szemét.

The Air I Breathe - Lélegzet (2007)

Aki szerette 2004 oscar-díjas filmjét, a Crasht, annak ez a film is nagyon be fog jönni, hiszen nagyjából hasonló koncepción alapszik. Négy idegen élete, hogy kapcsolódik össze teljes véletlenek folytán. Persze, hogy ne tűnjön teljes másolásnak, azért adtak bele némi pluszt, és egy ősi kínai mondásból kiindulva a film az élet négy nagy fordulópontjára összpontosít: boldogságra, örömre, szomorúságra és szerelemre.

Négy főhősünket így nagyon frappáns módon Boldogságnak, Örömnek, Szomorúságnak és Szerelemnek hívják. Amúgy főszereplőknek igazán nívós színészeket sikerült megszerezni, meg mellékszínészek terén sem panaszkodhatunk: Forest Whitaker, Kevin Bacon, Sarah Michelle Gellar, Andy Garcia, Brendan Fraser, hogy csak a nagyobb neveket említsem. Ebből is látszik, hogy a színészi alakításokra nem igazán lehet panasz.

The Dark Knight - A sötét lovag (2008)

Ez kissé rendhagyó poszt lesz (ez is...). A hetekben jelent meg egy érdekes bejegyzés egy általam olvasott blogon, mely szintén Christopher Nolan 2008-as remekével foglalkozott. A poszt kiemelte, hogy a film erőssége nem is a történetben meg a színészi játékban rejlik, hanem abban, hogy képregényadaptáció létének ellenére nagyon szorosan köthető a való világhoz, és rengeteg féle interpretációt enged meg a közönségnek.

10 dolgot sorolnak fel, melyek szerint lehet értelmezni az alkotást. A link itt található: 10 ways of looking at the dark knight.

Akiknek nem menne olyan pengén az angol, néhány szóban összeszedem, miről is értekeznek:

1.Az öntörvényű igazságszolgáltatás nem igazságszolgáltatás.
2. Néha szükség van arra, hogy elhiggyünk egy hazugságot.
3. Egy hős, akit nem a nép választott meg magának, minden jó cselekedete ellenére funkcionálhat gonoszként.
4. Hogyan tudunk szembeszállni egy igazságosság nélküli rendszerrel? A rendszer lebontása érdekében káoszt teremthetünk. Bűnözővé válhatunk. Vagy minden döntésünket egy pénzfeldobással tesszük "igazságossá" és megkérdőjelezhetetlenné.
5.A felügyelet a legsötétebb hatalom - gondol itt az írás arra, amikor Batman a város összes mobilja felett átveszi az uralmat.
6. A bűnözés és az anarchia nem feltétlenül szövetségesek.
7. A jó cselekedetek is rossz dolgokhoz vezethetnek.
8. Az ideológiánkat könnyebb korruptálni, mint a kapzsiságunkat.
9. A 19. század nemzetállamai után a 21. században már a globális városok válnak fő fontosságúvá.
10. Minden hősnek két arca  van.

Nos ha minden pontot kiegészítenénk pár mondattal, ez a bejegyzés több oldalas lenne, amit senki se olvasna végig valószínűleg. Mindenesetre minden pont jól van megfogalmazva, és rengeteg gondolatot ébreszt az emberben, és pontosan emiatt lehet élvezni Christopher Nolan minden egyes alkotását, hiszen amellett hogy rendkívül szórakoztatóak és nem nézi teljesen hülyének a nézőt (ami miatt viszont egy csomó amerikai utálja; a Mementót ugye kronológiai sorrendben kellett levetíteni az amerikaiaknak anno, mert nem voltak képesek követni a cselekményt) tucatnyi értelmezéssel szolgál nekünk a filmjeihez, melyek szorosan köthetők mindennapi életünkhöz. Legyen szó egy teljesen realisztikus világról (Memento), vagy bűvészekről, álomrablókról vagy maszkos igazságtevőkről, úgy rugaszkodik el a valós élet törvényeitől, hogy mégis teljesen normálisnak, természetesnek tűnik, ami miatt közvetlenül tudunk vonatkoztatni magunkra, saját életünkre, a mai világra.

Kissé átcsaptam Nolan éljenzésébe, de végül is az, hogy Batmant sikerült a sírból feltámasztani a 2000-es évek közepén, nem Christian Bale-nek volt köszönhető, hanem ennek a zseniális rendezőnek. Most azonban nem tehetünk mást, mint tűkön ülve várni a trilógia befejező részét, mely jövőre érkezik a mozikba. Epic lesz vagy epic lesz?

Köztörppé tétetik

Itt a július, én meg túl vagyok végre valahára az államvizsgán, igaz még a napokban a mesterszakos felvételinek muszáj nekirugaszkodnom, de azután lesz időm rendszeresen frissíteni a blogot, kicsit változtatni az eddigi formátumon. Sajnos az elsőszámú célkitűzést eddig nem nagyon sikerült megvalósítani, de most hogy van időm, már neki fogok látni saját történeteimet közzétenni ezen a blogon, folytatásos stílusban - és akkor végre a blog címe is értelmet nyer majd a szemetekben.

Mert ez a blog nem sorozatok meg filmek kivesézése miatt született meg, hanem többek között amiatt, hogy azokon keresztül fogalmazzam meg gondolataimat a világról. Ez egyes filmek esetében sikerült, más alkotásoknál meg már nagyon átszaladtam a ló túloldalára, és bármennyire igyekeztem, mégiscsak egy elemező stílusú írás született. Ami nem feltétlenül baj. A jövőben továbbra is számíthattok tőlem film- és sorozat "kritikákra" az eddig megszokott stílusban. Ezeket ki fogom egészíteni saját történeteimmel, ezen felül pedig egy rendszeres rovatot fogok indítani, amiben olyan kérdésekre igyekszek választ keresni, hogy egy történetben mitől működik jól egy protagonista vagy egy antagonista szereplő, legyen szó filmről vagy könyvről, milyen túlélési tanácsokat kapunk különböző helyzeteket illetően, és ezek mennyire helytállóak, és hasonlók. Ebben szívesen venném, ha olvasóim aktívan részt vennének, és együtt próbálnánk ezen talányokat megoldani.

Szóval sokkal színesebbé válik a blog. Ha az időm engedi, idővel majd könyvkritikák (főleg fantasy és sci-fi műfaján belül) és képregénykritikák is megjelenhetnek, de egyelőre valósítsam meg ezeket, aztán jöhet a következő bővítés. Mint látható ebből, ez a blog, ha jól alakul, valóban egy crossover lesz, alkotásokat elemzek, saját sztorikat publikálok, és mindemellett elmélkedek az élet nagy dolgain. Remélhetőleg, nem vágom túl nagy fába a fejszém.