Man on a Ledge - Borotvaélen (2012)

Nem kell 3D, hogy előjöjjön belőled a tériszony

Szkeptikusan ültem be a Borotvaélenbe moziba (megjegyzés: szvsz most sikerült kivételesen jobb címet adni a magyaroknak, mint az eredeti), de csakúgy mint a The Greynél kellemes meglepetés ért (igaz korántsem akkora!), hiszen egy feszes krimithrillert kaptunk az arcunkba, melyre az igazat megvallva nem számítottam.

Az élvezhetőségi fokon sokat javítottak maguk a színészek is, akik hátán vitték ezt az amúgy egyáltalán nem egyedi történetet. Ami röviden a következő: lopásért börtönbe küldött ártatlan ember kiszabadul, majd az ártatlanságát ország-világ előtt be akarja bizonyítani, a testvére hathatós segítségével.

Lehet, hogy túl fáradt voltam, és nem pörgött eléggé az agyam, de a film közepéig azon tanakodtam, hogy most a testvér szál az mégis merre halad és miért. Aztán ráeszméltem, hogy hát persze, az el nem lopott gyémántot akarják most már valóban ellopni (ami szerintem még ugyanúgy tolvajlásnak számít, ergo a film végén le kellett volna őket csukni). Igazán nagy csavarokkal nem operál a történet, de mégis működik, a már említett színészi játék miatt.

Sam Worthingtont jó volt látni végre egy nem akció szerepben, ahol végre megcsillogtathatta képességeit. Élethűen adta vissza az ártatlanságot váltig állító férfi szerepét, meggyőzve a film közepéig minket is az igazáról (na jó, azért a film eleji flashback is segített ezen), nemcsak az Elizabeth Banks által alakított hősnőt. A mellékszereplők között is akadt jó pár nagy név, Titus Welliver, akire mondjuk már megjelenése pillanatában gyanakodik az ember, hiszen jórészt negatív szerepeket vállal el, no meg Ed Harris, aki rohadtul megöregedett, és ezzel az információval mélységes sajnálattal kellett megbirkóznom.

Talán a legnagyobb kritika azért érheti a filmet, mert a hősök mindennel számolnak. De tényleg mindennel, ennyire azért nem lehet előretervezni semmilyen rablást. Nem merték meghúzni, hogy valami valóban olyasmi történjen, amire nem számítanak, és ettől az izgalom nem igazán hág a tetőfokára. Ezt viszont ellensúlyozzák a párkányos jelenetek, melyek főleg moziban félelmetesek - akinek tériszonya van, az inkább kerülje el ezt a vetítőteremben a saját maga érdekében.

Ez a látvány már kiérdemelt plusz egy pontot a filmnek.

Summa summarum: izgalom nem igazán van benne, max néhány röpke pillanatra, pont azért, mert a nézőkkel együtt a hőseink is már előre látják az egész akciót. Sajnos a film nem tud semmi olyat felmutatni a rablós jelenetek közben, ami után csettintenénk, hogy no ez igen, ilyet még nem láttam. Ezzel szemben viszont Sam Worthington és Banks párbeszédei jól vezetik előre a cselekményszálat, és jól megírt dialógusoknak hála egy valós kapcsolat alakul ki közöttük így a vásznon, amiben a néző is hinni fog. Ahogy Worthington karakterének ártatlanságában is (még ha mi előre is tudjuk, hogy ő a jófiú, de Worthington duplán meggyőz minket). Mivel ez a film főleg azt tűzi ki maga elé célul, hogy mutassunk be egy férfit, aki minden ellene irányuló körülmény ellenére képes meggyőzni a világot az ártatlanságáról, ezért mondhatni, hogy a Borotvaélen eléri célját, tehát működik.

A vége egy kicsit össze lett csapva, de a színészek közötti ragyogó kémia miatt mégsem tudom a 2011-es The Thinggel egy lapon említeni, úgyhogy megkapja jóindulattal tőlem a B--t. Valójában a B- és a C+ közé helyezném, de mivel ilyen nincs, ezért inkább a jobb végítélet felé húz a szívem, hiszen jól szórakoztam végső soron (Genesis Rodrigueznek is jár a pont ezért). Remélhetőleg Worthington ebből az alakításból átment valamit a Wrath of Titansre, és akkor az a film a látványon kívül máris tud majd adni valami pluszt, amivel kitűnhet az elmúlt évek szandálos-történelmi-akció alkotásai közül.