Immortals - Halhatatlanok (2011)

Erre a filmre az angolban van egy találó kifejezés: this is so wrong on so many levels. Már a trailere is elriasztott, az meg főleg, amikor ismerőseim is ecsetelték nekem, hogy annyira rossz volt, hogy kijöttek a moziteremből. Mégis rászántam magam a megtekintésére, hiszen egy általam nagyra becsült filmkritikus, a Hollywood Hírügynökség istencsászára azt mondta, hogyha kikapcsoljuk az agyunkat, akkor tűrhető alkotásról van szó. Míg azonban a 2011-es Három testőrnél ez működött, itt nagyon nem, mert maga a film rohadtul komolyan próbálja venni magát, és eközben full hülyének nézi a nézőt.

Ez a kettő pedig nagyon gyilkos kombináció.

Szóval visszamegyünk az ókori Görögországba, amelyet éppen Hüperión akar meghódítani, aki történetesen nem egy titán, hanem egy görög király, aki szétlapított mogyorójú, arcukat szétkarmoló hadsereggel próbálja kiszabadítani a titánokat, hogy azokon keresztül bosszút állhasson az isteneken, akik hagyták szeretteit meghalni. Hüperiónnak azonban szüksége van egy mágikus íjra, az egyetlen fegyverre, mely képes a titánok béklyóit széttörni. A film alapját ez képezné, hogy sikerül-e Hüperiónnak véghez vinni bosszúját. Ebbe a vendettába belecsöppen Thészeusz, aki maga is bosszút fogad, miután Hüperión kinyírja a drága anyukáját.

Ezeket az odaphotoshopolt mellvérteket már tényleg nem tudtam hova rakni...

A hősök keresztezésének okait kipipálhatjuk, elfogadhatóak. Túl lehet lépni a nagyon vicces herekilapító jeleneteken is. Azonban Tarsem Singh behozza Zeuszékat is a történetbe, és nem is akármilyen bugyuta ábrázolással, jellemmel, amivel tönkreteszi az egész filmet. Kezdjük azzal, hogy röhejesen néznek ki. Folytassuk azzal, hogy egyetlen isten (Zeusz) oktondisága miatt nem avatkoznak bele a történetek kimenetelébe, holott Hüperión nyíltan szállt szembe velük. De ők csak akkor léphetnek, ha a titánok kiszabadultak. Lépjünk túl ezen: amikor beavatkoznak, akkor is inkább Thészeuszt mentik meg, és nem Hüperiónt nyírják ki, holott ez lenne a praktikusabb megoldás.És fejezzük be azzal, hogy a rendező öt-hat istenen kívül mindenki másról megfeledkezik, és így a csekély létszámú olümposzi Power Rangers egyedül száll szembe a kifogyhatatlan titánhadsereggel - holott belőlük is max ha 16-20-at látunk a film elején, meg mielőtt kiszabadulnának. Aztán a harc előtt Zeusz képes a sziklába beolvasztani a varázsíjat, mellyel mindenféle veszteség nélkül képes lenne legyalulni a titánokat, ha már több ezer évvel ezelőtt szintén azzal nyerték meg a csatát. De ami számomra legfelháborítóbb volt az az, hogy pont Árészt, a háború motherfucking istenéről feledkezett meg a rendező a végső harcnál. Komolyan, érthetetlen az a koncepció, amivel dolgoztak. Pedig ő igazán badass lehetett volna.

De nemcsak az istenek a teljesen hülyék, hanem Hüperión és Thészeusz is, de tényleg kár a szót fecsérelni rá. Az Immortalst két szóban úgy lehetne jellemezni, hogy a logikátlanság abszolútuma. Ebben a filmben mindenkit elvakít vagy a bosszúvágy, vagy a színtiszta hülyeség. És a rendező ezt próbálja úgy beállítani, mintha ez teljesen természetes lenne, hogy az emberek, és az emberi tulajdonsággal bíró istenek így viselkednek. Nem, nem az!

Igazából az utolsó képsoroknál lehetett tetten érni, hogy Singh megunta a túlzott komolykodását, és a felhők között harcoló titánok és istenek látványán már valóban jóízűen tudtam nevetni. De lehet, hogy ezt is halálosan komolyan gondolta, és csak én jutottam a film végére olyan agyi szintre, ahol már élvezhető filmmé válik az Immortals. D+, nem több.