Elértünk abba a korszakba, amikor már szinte minden zsánerről lehúztak annyi bőrt, amennyit lehetett - mivel a valódi megújuláshoz és eredetiséghez igazi tehetség kéne, amivel Hollywood egyre kisebb mértékben rendelkezik, ezért a legegyszerűbb módszert választják, a műfaj mashupot. Ennek eredménye a The Warrior's Way. Bár elég negatívan hangozhat az első mondatom, Sngmoo Lee filmje üde színfolt az ilyen műfajmixek palettáján - imdb-n nem véletlenül rendelkezik hasonló pontszámmal, mint a most mozikba kerülő, és jóval túlhype-oltabb Cowboys vs. Aliens. Utóbbi "bukása" jól mutatja, hogy bár manapság a műfajmix az egyik legkézenfekvőbb módja annak, hogy a nézőket visszacsalogassák a mozikba, nem mindegy, hogy hogyan ötvözik a különböző műfajokat...
Igazából a The Warrior's Way-re azt lehet mondani, hogy Jackie Chan Új csapásának lebutított változata, annyi különbséggel, hogy itt kardos nindzsák érkeznek a Távolkeletről a Vadnyugatra és nem verekedősek. Aki viszont látványos kardpárbajra vágyik, annak nem ajánlatos ez a film, hiszen, talán ez a film legnagyobb gyengéje is egyben, de az ütközetek mindig első kardcsapásig tartanak. Ami nem lenne gond, de hogy a végén a főellenséggel való harcot is lerendezik két-három kardcsapással, ott már azért húzza a száját az ember.
De persze érthető az is, hogy a rendező miért ehhez a megoldáshoz nyúlt, hiszen alapjáraton nem veszi magát túl komolyan a film. A történet elején a feliratok is azt sugallják nekünk, hogy könnyed szórakozásra számítsunk és nem élet- és világmegváltó tanulságok fognak előtérbe kerülni az elkövetkezendő 90 perc során. Persze azért üzenete ennek a filmnek is van, de a vadnyugati cirkuszi társaság tagjai és a vicces harckoreográfiák, meg a 10 métert ugráló nindzsák mellett nem igazán mérvadóak. Azonban mégsem esik át abba a hibába, mint tette azt a Suckerpunch-csal Zack Snyder, hogy szájbarágósan adagolja a film lényegét a néző arcába.
Meglepetésre sikerült egész nívós kis szereplőgárdát összetoboroznia a rendezőnek: Geoffrey Rush, Kate Bosworth mellett ott van a főszereplő Dong-gun Jang, aki ázsiai filmekből sok mindenkinek ismerős lehet. A vadnyugati antigonista szerepében Danny Hustont kapjuk meg, aki kellőképpen rohadt jellemű, negatív karaktert kelt életre a vásznon.
Bár a rendező igyekszik foglalkozni az egyensúllyal, én azért úgy éreztem, hogy egy kicsit nagyobb jelentőséget kapott a főszereplő lány és a vadnyugati szál, mint a távolkeleti. Persze a film végére igyekszik flashbackek révén megvilágosítani az átlagnéző számára, hogy végül is mi állt a hátterében annak, hogy főhősünk nem végezte el a feladatát, és hátat fordított az addigi nindzsacsaládjának. Ezért a végső harc, mint említettem, kissé összecsapzott és zsúfolt lett, de minden apró hibája ellenére jót szórakoztam rajta.
És hogy a megváltás kiknek jár ki, kik érdemlik meg? Azok, akik hűek maradnak vallásukhoz és elveikhez, lásd Ironclad, vagy akik képesek rájönni, hogy nem csak fekete és fehér a világ, mint ebben a filmben szembesülünk vele. Igazságot nem én fogok hozni, de mindenesetre érdekes látni, hogy melyik rendező hogyan vélekedik erről a témáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése