Killer Elite - Válogatott Gyilkosok (2011)

Ha röviden akarnám bemutatni ezt a filmet, akkor úgy jellemezném, hogy Jason Statham legnormálisabb szerepe az elmúlt 9 évből. Az olasz meló óta nem éreztem azt Jason Stathamnél, hogy elvállalt volna olyan munkát, amiben földhöz ragadt karakterrel kell dolgoznia - tekintve, hogy elvileg a Killer Elite valós eseményeken alapszik, nem volt lehetősége arra, hogy egyedül lemészároljon mindenkit és minden csávából kikerüljön. Ami, ha némi meglepetésként is ért az elmúlt évek teljesítményeinek tükrében, mégis megmosolyogtatott, hogy lehet nem egy Chuck Norris 2.0-aként fogunk rá majd visszaemlékezni.

A film tempója igen feszes az első órában, már az első 5 percben túl vagyunk az első komolyabb akción, amikor is szemtanúi leszünk annak a pillanatnak, amikor főhősünk elhatározza magát, hogy abbahagyja a gyilkolásból álló életmódot. Persze, aki egyszer gyilkos volt, az már az is marad, hangzik el ez sokszor a történet során, úgyhogy kis idő múlva a mentora megmentésének érdekében el kell vállalnia egy utolsó munkát, mely során egykori és jelenlegi SAS-tagokat kell kivégeznie.

Amúgy a Killer Elite tökéletes példája annak, hogy az előzetesek néha mennyire teljesen más történetet sugallnak a valóságnál. De ezt is kellemes meglepetésként éltem át. Megtalálható ebben a filmben minden, ami egy akciófilm kelléke: bunyók, beszólások, lövöldözések - és a már emlegetett racionalitáshoz való ragaszkodás. Hirtelen két jelenet jut eszembe, melyeknek vége egy másik Statham-filmben az lett volna, hogy Jason az oddsok ellenére mégis nekiront ellenfeleinek, és győzedelmeskedik. Ehelyett itt beismeri magában a helyzetek kilátástalanságát, és nem akar minden második alkalommal mártír halált halni.

Statham mellett Robert De Niro, valamint Clive Owen a húzónevek, és egyikükre sem lehet panasz. De Niro a veterán gyilkos, akire Statham karaktere apaként tekint, Owen pedig hőseink nemezise lesz - pontosabban ő lesz a történet antihőse, mindazt megtestesíti, ami ellen a film végén mind Statham, mind De Niro törekszik: hogy felszámoljanak eddigi életükkel, és ha már rátaláltak az életük egyetlen boldogságforrására, akkor hátralévő idejüket velük töltsék el. Owen karaktere ezzel ellentétben végig ragaszkodik a "gyilkos múltadtól sosem menekülhetsz el" elvhez, de a kétely apró csírája azért benne is elvetül, de annak már nem lehetünk szemtanúi, hogy végül hogyan végződött a sorsa.

Még egy pozitívumot kiemelnék, ami nem más, mint a történet "bonyolultsága". Statham filmekre jellemző fehér-fekete világ helyét átveszi a valós élet szürkesége, szürke karakterekkel. A látszólag egyszerű feladatról kiderül, hogy egy konspiráció szerves eleme, és főhősünk lehet a nagyobb események elindítója.

Sokszor néznek ilyen csúnyán egymásra a filmben

Egyszóval kellemes meglepetés ért, hiszen egy Golyózápornak vagy Wantednek ígérkező alkotás helyett egy teljesen a realitás szintjén maradó, korrekt filmet kaptunk. Természetesen segítségül szolgált ehhez a könyv, melyet elvileg Statham karakterének utolsó "áldozata" írt, de az eredeti művekhez nem mindig szoktak ragaszkodni teljes mértékben a rendezők: Gary McKendry mégis megtette, amiért tapsvihar illeti. Hátha Statham is észbe kap, hogy sokkal közelebb állnak hozzá az ilyen szerepek, mint az Expendables vagy a Transporter mindenkit fenékbe billentő szerepei.

Kicsit hosszú lett egy ilyen filmnek a majd két óra játékidő, főleg, az első óra utáni cselekményeket rendezhették volna le rövidebben, addig szép tempóban bontakozott ki a cselekmény. Ettől eltekintve azonban remek szórakozást nyújt, azonban kicsit jobban "megterheli az agyat", mint a szokásos Statham-filmek, de én ezt abszolút a film erősségének számlájára írom. Egy B--szal helyezném bele a blog katalógusába a Válogatott gyilkosokat.