Moneyball - Pénzcsináló (2011)

Jövőre már 50 éves lesz Pitt - senki nem mondaná meg róla

A legtöbb sportfilm azért nem működik, mert magára a sportra koncentrálnak és nem a karaktereket helyezik előtérbe. Nem kerülnek teljesen háttérbe a karakterek, azonban mégis csak a sport lesz a lényeg, nem pedig a szereplők. Ez különösképp rossz, ha valamilyen rétegsportot mutat be az ember - így hiába tekintem a Slapshotot remekműnek, azok, akiket teljességgel hidegen hagy a jégkorong, biztos vagyok benne, hogy nem fogja őket lekötni a sztori, mert a film 70%-a a sportággal kapcsolatos dolgokon alapszik, azokra reflektál, azokat parodizálja.

A Moneyball működik, mert bár a baseballért nem lelkesedem - de nem is vagyok teljesen idegen tőle, mint a legtöbb magyar ember - mégis minden percét élveztem. Ez minek is köszönhető? Hogy a karakterek, vagyis az edzők, játékosok és tulajdonosok egymás közötti kapcsolatát igyekeztek bemutatni, amellett hogy arról sem feledkeztek meg, hogy közben ezen karaktereknek a baseballhoz fűződő viszonyát is megismertessék a nézővel.

Brad Pitt sokadjára megmutatta, hogy az ilyen drámai szerepek mennyire jól állnak neki, még ha ez nem is volt klasszikus értelemben vett dráma. Igazán nagy konfliktussal nem kerültek szembe hőseink, és olyan nagy izgulnivaló sem akadt, eltekintve talán a nagy győzelmi-széria beteljesülésétől. Amennyire sportfilmről, drámáról van szó, ugyanannyira szól ez az alkotás a hitről. Az embertársaink meggyőződésébe, tudásába fektetett hitről.

Pitt egy egykori baseball játékost, Billy Beane-t alakítja, akit a draftolásának évében generációs tálentumnak kiáltott ki a legtöbb játékos-megfigyelő. Ennek ellenére Beane karrierje egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt sokan képzelték volna. Aktív pályafutását követően menedzseri megbízást kapott az Oakland Athleticsnél, viszont úgy kellett menedzselnie a keretét, hogy a liga alján kullogtak, ami a pénzügyeket illette. A nagyobb hírnévre szert tett játékosok természetesen első adandó alkalommal távoztak a klubtól, és így Beane-nek az a kellemetlen feladat jutott, hogy valakikkel pótolja a távozókat.

Elég szikárnak tűnik ennyi alapján a sztori, és valószínűleg más rendezővel, más szereplőkkel az is maradt volna. Pitt azonban vibrál a képernyőn, és hitelesen adja át, amint Beane karaktere elkezd hinni abban, hogy nem a megfigyelők hasra csapására kell alapozni különböző játékosok megszerzésénél, hanem a számoknak, hogy ki milyen hatékonysággal játszik a konkrét poszton. Beane próba-szerencse alapon megy bele a játékba, ami az elején egyáltalán nem őt igazolja. Konfliktusba keveredik megfigyelőkkel, az edzővel, játékosokkal, és magában már le is mond az egészről, de Jonah Hill karakterének elszántságát látva ad még egy esélyt a koncepciónak. Menedzseri hatalmával élve megválik az edző kedvenceitől, és végre az a keret áll ki, melyet már a szezon első meccsén szeretett volna - jönnek is az eredmények.

A különböző mérkőzésekből csupán 1-1 villanást kapunk, mindvégig Pitt áll a középpontban, ahogy maga is rádöbben, hogy eddig senki sem ismerte úgy a játékot, mint ez a jöttment Hill, akinek valójában köze nincs a baseballhoz, teljesen más irányban orientálódott már az egyetemi évei alatt is. Mégis belé fektette bizalmát, és hitt benne, ami végül meghozta gyümölcsét - csak az alapszakaszban, a rájátszásban már nem. Ettől függetlenül Beane csapata ez egyik legkifizetődőbbé vált, hiszen a liga harmadik legkevesebb fizetésével bírtak, ennek ellenére az élmezőnyben bandukoltak.

Most jól leírtam a film nagy vázát, holott nem ez állt szándékomban. A film mikrokonfliktusokra épül, amit látszólag a sport tart egyben, valójában pedig a már emlegetett hit és bizalom. Szemtanúi leszünk, ahogy a karakterek között egyre jobb lesz a kapcsolat, ahogy Beane megtalálja az összhangot a lányával, aki fiatal kora ellenére is képes új életbölcsességekkel meglepni az egykori baseball-játékost. A végszó pedig az, hogy mindezek a kapcsolatok, melyek a hiten és bizalmon alapszanak, sokkal gyümölcsözőbbek, mintha üzletemberhez méltó módon csupán a saját érdekei izgatnák Beane-t, kezdve a győzelem mindenek felett alapelvvel. Lehet valaki anélkül is boldog és sikeres, hogy a liga legfizetettebb menedzsere/játékosa legyen, amit jól példáz Beane bostoni ajánlatára tett visszautasítása.

Ami első látszatra csupán egy baseball filmnek tűnik, az valójában egy élettörténet legfontosabb fordulópontja tele emberi drámával, és ez az a tulajdonsága a Moneyballnak, ami miatt baseball ismeretek nélkül is hat az emberekre. A végkifejlet keserédes lesz - Beane csapata a 2006-os playoff siker után már nem volt olyan sikeres, köszönhetően annak, hogy a többi menedzser átvette a módszerét, amivel ők learatták a babért és a bajnoki címeket - azonban Beane példája útmutató lehet majd a nézők számára, ha a pénz és a valódi boldogság között kell majd nekik is választani.

Összességében egy erős alkotásról van szó, nálam egy B+-nál alább nem is kaphat kevesebbet.