The Air I Breathe - Lélegzet (2007)

Aki szerette 2004 oscar-díjas filmjét, a Crasht, annak ez a film is nagyon be fog jönni, hiszen nagyjából hasonló koncepción alapszik. Négy idegen élete, hogy kapcsolódik össze teljes véletlenek folytán. Persze, hogy ne tűnjön teljes másolásnak, azért adtak bele némi pluszt, és egy ősi kínai mondásból kiindulva a film az élet négy nagy fordulópontjára összpontosít: boldogságra, örömre, szomorúságra és szerelemre.

Négy főhősünket így nagyon frappáns módon Boldogságnak, Örömnek, Szomorúságnak és Szerelemnek hívják. Amúgy főszereplőknek igazán nívós színészeket sikerült megszerezni, meg mellékszínészek terén sem panaszkodhatunk: Forest Whitaker, Kevin Bacon, Sarah Michelle Gellar, Andy Garcia, Brendan Fraser, hogy csak a nagyobb neveket említsem. Ebből is látszik, hogy a színészi alakításokra nem igazán lehet panasz.



A forgatókönyvíróknak is kijár egy pacsi, ahogy szépen összekapcsolta a négy szált, és még úgymond keretbe is sikerült tennie a történetet. Boldogság jelenetei visszatérnek a Szerelem jelenetének végén, és végül ez járul hozzá, hogy egy igen szimpatikus szereplő megmeneküljön az őt kihasználó emberek markaiból.

A történetről nem mondanék többet, inkább arra koncentrálnék ismét, amely kérdéseket a film közvetlenül vagy indirekt módon felvet: a pénztől valóban boldogabbak leszünk? A hosszútávú kiszámíthatóság járhat-e hosszútávú örömmel? Attól, hogy valaki még sikeres, nem feltétlenül boldog. És végezetül, hogy életünk szerelméért meddig vagyunk képesek elmenni, még ha már ő sohase lehet a miénk.Szerencsére utóbbi vonalat is sikerült úgy megvalósítania a rendezőnek, hogy az nem lett túl nyálas. Azonban az első kérdések azok, melyeket igazán érdekesen tálal a film: miért van az, hogy az ember sosem elégszik meg azzal, amivel rendelkezik, és mindig minél többet akar? Miért van az, hogy akik előre betervezik az életüket, azok élete sokkal unalmasabb, mint azoké, akik hagyják, had sodorja őket az áramlat? És mitől van az, hogy valaki sikeres, és ebből adódóan mindenki azt hiszi róla, hogy boldog is egyben?

Egy-egy lehetséges választ ad ez a film ezekre a kérdésekre, többre nem is futná a majd másfél órás játékidőből. Mint ahogy a Crash, úgy ez is eljátszik a nagybetűs SORS gondolatával, hogy vajon kitaposott ösvényeken járunk-e, vagy valóban mi vagyunk a saját életünk urai, amibe néha beleszól a véletlen. A film közepén egyértelműen a sors pártjára állít minket a történet, aztán hirtelen kapunk egy csavart, aminek köszönhetően mi is azonosulni tudunk Öröm örömével - a kiszámíthatatlanság mégsem olyan rossz dolog, mint azt gondoljuk. Persze a végén valahogy mégis visszatérünk film eleji állapothoz, illetve ott már a nézőre hagyja a rendező, hogy a véletlennek vagy a sorsnak tanúsítja a történteket. Az ilyen nyitott véggel rendelkező alkotások pedig azért jók, mert nem fogunk róluk rögtön megfeledkezni, hanem tovább gondoljuk a látottakat, hallottakat, olvasottakat. Persze aki nem szereti ha a gondolatcsíra kiburjánzik az elméjében, az messze kerülje el a Lélegzetet, de rajtuk kívül mindenkinek nyugodtan ajánlom.