13 Assassins (2010)

Nemzetközi filmnapot tartottam, és a Trollhunter mellett a 13 Assassinsre tettem le a voksomat. Ahogy a norvég film, úgy ez a japán alkotás sem okozott csalódást, sőt azt hiszem ezt még évről évre elő fogom szedni a vitrinből, mert meg van benne minden, amiért a japán filmeket szeretjük: változatos jellemű szamurájok, gonosz hadurak, kardvívás és a Japánra jellemző gyönyörű tájképek.

Takashi Miike nevéről már hallottam nem egyszer, de ez az első filmje, amit megtekintettem, és egyáltalán nem csalódtam a japán rendezőben, ami arra ösztönöz, hogy a közeljövőben pótoljam a hiányosságaimat a filmjeivel kapcsolatban. Egyetlen problémám, mely nem csak a japán, hanem úgy en bloc az egész távol-keleti filmekre igaz, hogy a filmek első órája azzal telik el, hogy megpróbálom megkülönböztetni, ki kicsoda. Nos ez elsőre nem teljesen sikerült, tekintve, hogy 13 hős van, a 13 orgyilkos, mellettük pedig ott van a gonosz és őrült hadúr, a sógun testvére, meg az ő szamurája, aki úgy néz ki fedetlen fővel, mintha Hókuszpók materializálódott volna a vásznon - ugyanakkor a belőle áradó erő gyorsan elhessegeti ezt a gondolatot belőlünk, és már az elején tudjuk, hogy nem szabad vele kukoricázni.

A történet a 19. századi Japánban játszódik, a sógun őrült testvérének brutális és kegyetlen tetteit követően elrendelik annak megölését, amire 12 szamuráj és egy erdei ember vállalkozik. Aki látott már szamuráj filmet, annak ismerős lesz a cselekmény menete: az első órában a tervezés, a cselszövés folyik, a rendező igyekszik mind a 13 emberből adni kisebb-nagyobb adagokat, és legnagyobb meglepetésemre, ez nagyon jól működik. Az első óra végére, amikor már nagyjából helyre raktam, ki-kicsoda, mindegyik archoz tudtam párosítani egy összetett jellemet, bár szamurájok révén a többségüket ugyanaz jellemezte. Egyedül az erdei ember, és a főszamuráj unokaöccse lógnak ki a sorból, akik eddig nem az igazi szamuráj életmód szerint élték mindennapjaikat - és kissé kiszámítható módon ők is élik túl az ütközetet, mely során 13-an küzdenek a hadúr 200 katonája ellen.

Az első óra építgetését követően a második órában kőkemény akciót kapunk, azonban ne várjon senki se Jedikhez méltó kardvívást: itt 1-2 suhintás, és vége is a küzdelemnek, az elesett helyére pedig rögtön hárman lépnek. A harckoreográfia változatos, azonban szerencsére földhöz ragadt, amit a film első egy órája után kötelezőnek is veszünk. A vér sem fröcsög úgy, mint azt megszokhattuk egyéb kardos filmekben, és épp ez adja azt a hitet a nézőnek, hogy amikor szamurájkarddal kettévágnak útjelző táblákat és egyéb kemény tárgyakat, nem kételkedünk benne, hogy ezzel tényleg lehet aprítani akárkit és akármit.

Miike azonban még a harc közben sem feledkezik meg a dialógusokról, a végső csata a hadúr szamurája és a főszamuráj, illetve azt követően a főszamuráj és a hadúr között, tökéletes lezárása a filmnek. És ezzel együtt megmagyarázza, hogy miért azok élik túl, akik: hiszen a szamurájokat a harc élteti, a mesterükért és másokért való feláldozás, és mivel Japánban éppen a béke időszaka tombol, ezért nincs hely számukra. Azzal, hogy végeznek a gonosz hadúrral, tisztában vannak vele, hogy megszűnik az utolsó ok is a létezésükre. Az erdei ember végig tisztában van vele, míg az unokaöccs időközben jön rá arra, hogy az élet állhat mások szolgálatán kívül abból is, hogy saját életünket helyezzük előtérbe. A szamurájok tehát végig azzal a tudattal készülődnek az élet-halál harcra, hogy tisztában vannak vele, hogy így vagy úgy, de létezésük alapja megszűnik.


Hogy az erdei ember hogyan is éli túl az egészet, azt nem igazán értem, de lehet majd ad valaki választ rá. Az ő visszatérése a halálból megbontja az amúgy teljesen realisztikus világképet, amit a film nyújt nekünk. A színes karakterek, a mondanivaló és a kardos jelenetek mellett a látványra is odafigyelt a rendező, ami egyszerűen gyönyörű. Ez a film, és a Trollhunter is jól példázza, hogy Hollywoodon kívül sem áll meg az élet, sőt mindent egybevetve mindkettő túlszárnyalja az átlag hollywoodi film minőségét. Az biztos, hogy én két új kedvenccel gyarapodtam a mai nap folyamán.