Grave Encounters (2011)

Mondhatnám, hogy évek óta nem éreztem ilyet egy horror film alatt, de a Session 9-ra gondolva ez az állítás rögtön nem lenne igaz. Bár a Session 9-t egy napsütéses délután néztem meg, és úgy is eléggé hatásos volt, a Grave Encounterst horrorokhoz méltóan este, lámpákat leoltva tekintettem meg, és ha azt mondom, hogy maga alá kerített a hangulata, akkor nem túlzok egy cseppet sem. Pedig csak úgy töltöttem le, hogy egy horror frappáns névvel, adunk neki egy esélyt - nagy elvárásaim nem voltak a filmmel szemben.

Kezdjük azzal, hogy a film kézikamerás, illetve fixkamerás, és áldokumentumfilm, amelyek a Blair Witch Project óta második virágkorukat élik mostanság. A másik dolog, hogy áldokumentumfilm léte ellenére az első 20 perc egyben egy paródiája is az önmagukat reality show-nak kikiáltó, szellemvadászos műsoroknak. Bár az ilyen realitykből én csak a Fact or Faked című sorozatot nézem, ennyi ismeret is elég volt ahhoz, hogy az első 20 percben többször is nevetésbe törjek ki, amikor a műsor szakértői az általuk megkérdezetteket próbálják rábírni, hogy rémisztően adják elő a mondanivalójukat. Ha meg maga a történet nem tűnne túl misztikusnak, akkor nem félnek a zsebükbe nyúlni hőseink, hogy pénzzel vásároljanak maguknak egy hihető tanú vallomását paranormális tevékenységről.

Aki ezeket az inside joke-okat nem értékeli, annak elég vontatott lehet a film első fele, de utána nem lehet okunk a panaszra. A helyszín ismét jó választás: egy egykori szanatórium, ahol több haláleset is történt - meg már mint említettem a Session 9-nál, az ilyen elhagyatott épületeknek magukban van egy hangulatuk, ami a normális embernek azt súgná, hogy messziről kerülj el engem, főleg éjszaka. Főhőseink tökös gyerekeknek érzik magukat, és miért ne tennék? Műsoruk eddigi részeiben egyszer sem találkoztak igazi paranormális jelenléttel, miért pont most találkoznának? Hogy biztosra menjenek, még meg is kérik a szanatórium gondnokát, hogy zárja be őket, és következő nap hajnal 6-kor engedje ki őket.

Kerüljük a volt pácienseket

De ahogy közeledik ez az időpont, egyre több furcsaság történik, majd lassan már igazán parássá alakul a helyzet, főleg miután elvesznek az egykori elmegyógyintézet útvesztőiben, és az egykori páciensek is kezdenek megjelenni a szemük láttára. Nem fogom részletezni, hogy mi minden történik a hőseinkkel a film utolsó fél órájában, de a konstans félelem ugyanúgy úrrá lett rajtam is, ahogy a műsor házigazdáival. A miért pont ez az épület kérdést megválaszolva kapunk egy feloldást a film fináléjában, ami megmagyaráz sok mindent, de a félelmet azt nem űzi ki belőlünk. Remek darab, a rendező testvérpártól pedig várom a hasonló folytatást, remélhetőleg későbbi alkotásaik sem okoznak csalódást.