The Thing - A dolog (2011)

Nagyon akartam szeretni ezt a filmet, elvégre John Carpenter '80-as évekbeli klasszikusát mai napig a legjobb horrorok között tartom számon, és első megtekintése óta vártam a folytatást. Nos kaptunk valami, ami inkább előzmény lett, mintsem folytatás, és ami sajnos nem is nyerte el a tetszésemet.

Pedig a lehető legjobb felütéssel kezdődik a 2011-es The Thing - rögtön felcsendül Ennio Morricone zenéje, megalapozva a hangulatot, de ezt gyorsan elhessegeti a rendező, Matthijs van Heijningen Jr. Látszik a direktor úron, hogy ő is nagy fanboy volt Carpenter remake-jének, de ugyanakkor az is tetten érhető rajta, hogy megpróbált valami egyedit készíteni, a kettő együtt pedig nagyon nem működik.

Szegény lány, nagyon idegen a kezében a fegyver

A legnagyobb hibát ott vétette, amikor megtett egy nőt főszereplőnek. Most komolyan, ennek még most sem látom át az értelmét: Kurt Russell alakítása megismételhetetlen, elismerem, de pont egy olyan lányt kellett beválogatni, aki bájos arcával annyira idegenként hat ebben a zord világban? Pedig lehetett volna válogatni a férfi színészek közül, pl. a helikopter pilóta nagyon hasonlított Russellre, de a karaktere koránt sem volt olyan tökös legény, mint Kurt 1982-ben.

Emellett beleesett a 21. századi horrorrendezők tipikus hibájába, miszerint megpróbált inkább vizuálisan hatni ránk. Pedig a kevesebb néha több, és ennek a legjobb példája Carpenter remekműve: ritkán látjuk teljes valójában a dolgot, de amikor mégis, azok a jelenetek ütnek. Amúgy is az adja meg azt a különleges hangulatát az 1982-es filmnek, hogy inkább az emberek közötti kapcsolatokra játszik rá, és mi is izgulunk amiatt, hogy most ki lehet megfertőzve és ki nem. Mindezeken túl pedig a klausztrofóbia érzése is átjárja a nézőt, hiszen a szereplőkkel együtt el van zárva a külvilágtól egy déli-sarki kutatóbázis kietlen folyosóin.

Kurt Russell mennyivel tökösebb főhős volt '82-ben.

Mindezek helyett van Heijningen Jr. kijátszotta az aduászát, legalábbis amiről azt hitte, hogy az: a CGI mindenképp az ő oldalán volt, mert Carpenter számára '82-ben még nem volt adott ez a fejlett technika. Ettől még ez szerintem visszafelé sült el. Rögtön megismerkedünk a dologgal, és azt követően kb. csak a lebuktatásra irányuló jelenet 15 perce a film azon periódusa, amikor hőseink nem valamilyen korcs szörny elől menekülnek. A film felére már olyan természetessé válnak ezek a fertőzöttek, hogy a néző meg sem ijed tőlük, márpedig ez elsősorban még mindig valami horror akar lenni, nem valami űrlényeket gyakós sci-fi.

A végkifejlet is vakvágányra futott szerintem. Minek kellett az űrhajót visszahozni, és még tökösebbé tenni a főszereplőt? Attól még, hogy az utolsó képsorokkal a '82-es változat végéhez hajazott, inkább nevetségessé vált. És majdnem megfeledkeztem arról, hogy még videózni sem videóztak a táborban, holott ugye az eredetiben visszanézik a felvételeket a norvégoknál.

Azonban a végefőcím alatt nyert egy plusz pontot a film, pedig már épp számon akartam volna kérni tőle, hogy mégis mi ez a befejezés, ami semmilyen módon nem kapcsolható a folytatáshoz, a '82-es változathoz. Morricone ismert dallamai ismét felcsendülnek, és a kutya elindul az amerikai tábor felé. Ha csak ennyiből állt volna az egész film, szerintem azzal sokkal több szimpatizánst szerzett volna a rendező, mint amennyit nyert végül a végső termékkel. Az eleje és a vége miatt kénytelen vagyok egy teljesen közepes filmet felhúzni egy fél ponttal, úgyhogy C+-szal értékelném a 2011-es változatot. Ugyanakkor mindenki óvatosan essen neki az alkotásnak, főleg aki látta Carpenter művét is, hiszen nagyon más hangulatában és megközelítésében a két film. Míg a 30 évvel ezelőtti változat egy ütős horror, ami után pelenkát kell hordani, ez a 2011-es verzió inkább egy sci-fi akciófilmnek nevezhető, értelmetlen női főszereplővel. Ezt követően csak egy dolog vált biztossá bennem: nem akarok The Thing folytatást, a '82-es maradjon meg egyedülálló, megismételhetetlen és epic horrornak.