The Big Bang (2011)

Elsősorban a neves színészgárda miatt döntöttem úgy, hogy adok a The Big Bangnek egy esélyt, és rászolgált a bizalmamra a film. Bár nem egy Oscar-díjas alkotás, csavarokkal teli, érdekes témákat feszegető film, Banderas fanoknak meg kimondottan kötelező, hiszen ismét hozza a tőle elvárhatót.
Előismeretem a filmmel kapcsolatban egyenlő volt a nullával, szóval az első harminc percben nem értettem, hogy mi köze van a címnek a cselekményhez, aztán szépen lassan összeáll minden. Egy teljesen átlagos nyomozós sztorinak indul az egész, egy lányt kell felkeresnie főhősünknek, akiről viszont az se biztos, hogy létezik, hiszen hiába vet be minden hírforrást és segítséget, csak a szeretőjének levelei tűnnek az egyetlen bizonyítéknak a létezésére. A film flashback keretre épül, és a felénél kapunk is két új szálat: a Banderast kihallgató nyomozókat fellettébb érdeklik Banderas megbízójának gyémántjai, valamint megismerkedünk egy isteni titkot kutató tudóssal - utóbbi már nagyon hasonlít az Angyalok és Démonokra, de elvégre ezért a film címe The Big Bang.

Végső soron az élet értelmét keresik hőseink: a nyomozók a világi dolgokban akarják megtalálni azt, a gyémántok képében, a kutató a nagy bummot reprodukálva meg akarja ismerni az isteni titkot, ami az élet keletkezésének hátterében állhat. Főhősünk meg a cselekmény előrehaladtával döbben rá, hogy ő bizony a szerelemre vágyik - és végül ez a harmadik erő bizonyul győztesnek, mivel a másik két érdekcsoport tagjai meghalnak.

Szóval a film erős kritika a vagyont felhalmozó multimilliárdosokkal, a korrupt zsarukkal, valamint az emberi ésszel fel nem fogható események után kutató személyekkel szemben. Igazából újat nem nagyon tud mondani a film, miszerint a szerelem megtalálása a fontos, a többi majd jön magától, de ettől függetlenül a csavaroknak, no meg a színészi gárdának köszönhetően kellemes kikapcsolódást jelentett számomra. Antonio Banderason kívül szerepelnek a következő színészek: William Fichtner, aki az egyik személyes kedvencem, Thomas Kretschmann, Delroy Lindo, Snoop Dogg (aki mit ad Isten, pont egy pornórendezőt alakít...), valamint Robert Maillet, aki a 300 rémjeként, illetve a Sherlock Holmes ukrán-orosz-akármilyen nagydarab melákjaként lehet ismerős. Szegény mindig pórul jár, ez a film se kivétel, de legalább most megmutathatja az érzelmi oldalát is - hogy milyen sikerrel, mindenki döntse el maga.

Már az Angyalok és Démonok megnézése közben, meg most is felmerült bennem a kérdés, amit ebben a filmben is feszegetnek, hogy valóban mindenről tudnunk kellene? Ugyebár az antianyag kísérletek Svájcban zajlanak, és eddig még nem keletkezett semmilyen fekete lyuk vagy akármi, de ettől függetlenül elég félelmetes, hogy ilyen hatalmas dolgokkal játszadoznak ott, holott még ha sikerrel is járnak, akkor sem biztos, hogy egyelőre fel tudjuk-e fogni a kapott eredményeket. Tehát miért is kell Istent játszani, ha nem vagyunk azok? A kíváncsiságnak is van határa, a különböző krimikből és maffia filmekből jól ismerjük, hogy mi jár azért, ha valaki túl kíváncsi, ebben az esetben viszont az a baj, hogy nem csak az a néhány személy fog megbűnhődni, ha valami balul sikerülne, hanem sokkal többen...

A film fináléjaként szolgáló autós jelenetre még sokáig emlékezni fogok, még ha egy kicsit abszurd is, hogy az elvileg fénysebességgel összeomló talaj elől egy autóval csak meglógnak hőseink. No de ez Hollywood, a valóság sajnos nem mindig ilyen kegyelmes.