Rare Exports - A Christmas Tale (2010)

Az előző poszt komolysága után itt egy kis felüdülés, a Rare Exports című finn film, mely hozta azt, amit vártam tőle, sőt még annál is többet!
Az I Am Number Four kapcsán sopánkodtam, hogy a posztmodern érának hála, kevés mozzanatot találunk a manapság kikerülő filmekben, melyet nem lőttek el előtte már legalább egyszer. Szerencsére a Rare Exports rám cáfolt, és bár biztos vagyok benne, hogy nem ez az első olyan alkotás, ahol egy egyetemesen jóságosnak megítélt figurához nyúlnak másképpen az addig megszokottakhoz képest, jelen esetben a Télapót, azonban a tálalás egyedi.

Amerikai kutatócsoport érkezik Finnországba, hogy ásatásokat végezzenek egy hegyen. Eddig semmi izgi: aztán azonban kiderül, hogy ez a hegy valójában egy teljesen mesterséges képződmény, valaminek vagy valakinek a sírhelye. A kedves olvasóra bízom ennek a gondolatmenetnek a továbbgondolását :)

Igazából csak azt sajnálom, hogy nem sikerült ezt a filmet karácsony tájékán beszerezni, úgy még hangulatosabb lett volna. Jalmari Helander rendező szerencsére nem esett bele abba a csapdába, hogy komolyan vette volna magát vagy hogy egy eposzi hosszúságú történetet tárjon elénk: a 70 perces játékidő pont elég ebből a filmből, de a felhőtlen szórakozás garantált ez idő alatt.

Egy ilyen csúnyán néző Télapótól nem
várnék ajándékot

Bár horror-vígjátéknak van ez sok helyen feltüntetve, előbbi zsánerből alig kapunk ízelítőt - azért természetesen a kisgyermekek lelkivilágát nem ezzel a filmmel kell megrontanunk (a meztelen "télapók" rohama pl. biztos lesokkolnák őket). A vígjáték részét sem vitte túlzásba a rendező, és örömmel mondhatom, hogy rendelkezik azzal a képességgel, hogy jókor, jó helyen rakta bele a nyelvi vagy a testi humorokat. Akár a télapóért való váltságdíj követelésére gondolok, akár az angolul tudó, de az angol beszédet egyáltalán nem értő finn helyi lakosra. Egyik párbeszéd, amin percekig szakadtam: megérkezik a kutatócsoport vezetője, hogy átvegye a télapót a finn hőseinktől.

"Who the hell are you guys?!"
Társai ránéznek az angolul értő fickóra, akinek arcáról süt, hogy nem értett minden szót, még ebből a szimpla kérdésből sem. Miután társai a fejükkel biccentenek meg intenek neki, hogy mondjon már valamit, ezt kapjuk:
"Ok, WE ARE guys. Let's do business." Teljesen komoly arccal, a megfelelő akcentussal, és a kívánt hatás nem maradhat el a néző reakciójából.

Azért nem szabad elfelejtkeznem arról, hogy a végén a rendező - sajnos - megpróbál egy kis drámát előteremteni, ami szerintem teljesen felesleges, hisz a kisfiú addigra már elnyeri az apja megbecsülését, és teljesen feleslegessé válik az önfeláldozásra való hajlama. De aki akar, az izgulhat érte egy pár percen keresztül.

Ettől függetlenül kellemes kikapcsolódást jelent ez a film. Mint mondtam, nem hosszú, nincsenek benne üres járatok, és ritka eset, tudom, de még a gyermek szereplők sem idegesítőek (kivéve az előbb említett végkifejletet), úgyhogy haverokkal vagy egyedül, de megtekintésre ajánlott. Aki nagyon gonosz akar lenni, az a 10 év alatti unokaöccsével, húgával, kistestvérével nézze meg, és majd rajtuk is nevethet, ha a film nem lenne elég humorforrás.