Pirates of the Caribbean - On Stranger Tides (2011)

Bevallom és vállalom, hogy engem még érdekelnek Jack Sparrow kalandjai, úgyhogy rögtön a premier másnapján jegyet is váltottam rá, és moziban megtekintettem. Mivel nagyon nagy várakozásaim nem voltak, köszönhetően az előző két résznek, ezért amondó vagyok, hogy nem csalódtam, de az első rész színvonalát nem tudták ezúttal sem megütni. Ezzel gondolom senkinek sem mondok újat.

Mindenképp az On Stranger Tides számlájára írandó, hogy megpróbáltak egy saját lábán is teljesen megálló darabbal előállni, ami jó hír, hiszen ezzel vissza tudják csalogatni azokat a nézőket is, akik az előző két rész miatt kaszálták ezt a film franchise-t. Rob Marshall személyében új rendező érkezett, és a Johnny Depp-Geoffrey Rush-Kevin McNally trión kívül nem is tért vissza senki más az előző epizódokból. Sajnos azonban az új karakterek sem váltották meg a világot - vagyis mondom úgy, hogy senki nem tudott felnőni a Depp-Rush duóhoz. Pedig nagyon bíztam Ian McShane Feketeszakállában, de lehet nem is élvezte a forgatást, vagy egyszerűen tényleg ennyit engedett meg tőle az a néhány jelenet, amiben szerephez jutott - mondjuk akkor hitelesen alakította a velejéig romlott kalózkapitányt, más kérdés, hogy annyira nem volt rémisztő, mint amilyen lehetett volna. Kár ezért, hiszen Feketeszakáll ugyebár élő figura volt, úgyhogy volt a karakterben rendesen potenciál. Penelope Cruzról sem tudok mit mondani, nem volt rossz, de kiemelkedőn jó sem, remélhetőleg a következő részekben már többet kapunk az ő karakteréből is, valószínűleg visszahozzák még őt. Ja még egy visszatérőről majdnem elfeledkeztem: Hans Zimmer ismerős dallamai visszatérnek a negyedik részre, megspékelve egy új főtémával, ami szerintem tökéletes szirén zene: egyszerre áll fel tőle a szőr a karomon és csábít a szirének karjaiba.

A történetet illetően viszont felmerül a kérdés, hogy miért kaptuk meg a negyedik részt? Mármint a főszereplő még mindig Jack, aki időközben lemondott a fiatalság forrásának felkutatásáról, ha már hajója sincs, de aztán mégis belekeveredik ebbe az új kalandba, és akkor sem sliccel le, amikor lehetősége adódna rá. Plusz a végén még az örök életről is lemond szerelme miatt, ilyen önfeláldozást a második rész vége óta nem láttunk tőle! Az On Stranger Tides egyik legnagyobb gyengéje tehát ez, hogy a néző nem tudja átérezni, hogy Feketeszakállon és Barbossa kapitányon kívül miért is kellene a fiatalság forrásához sietnünk és megannyi veszélyt átélnünk.

Emellett a rendező egy zsákutcába is sodorta magát a keresztény pap-szirén romantikus szállal. Igazából már az előtt is értetlenül állok, hogy miért kellett behozni a vallást ebbe a franchise-ba, már az első rész óta tudjuk, hogy itt bizony léteznek azok a szörnyek, melyek csak a legendákban meg a mítoszokban fordulnak elő, akkor meg minek kell behozni a kereszténységet, megmagyarázandó ezek létezését? Persze a kérdés felmerül, hogy nem Noé bárkájáról érkeztek a szirének, akkor mégis honnan, de választ nem kapunk. Ez az egész új romantikus szál kissé erőltetett volt, és kilógott nagyon a fő cselekményszálból, úgyhogy remélhetőleg a végén látott képsorok a két karakter végső mozzanatai voltak a franchise-ban. Bár azt el kell ismernem, hogy a szirének az én szívemet is megdobogtatták, már amikor a szebbik orcájukat mutatták a tengerészek meg a nézők felé.

A halhatatlanságot is össze kellett ütköztetniük a hittel, és ilyen szempontból a spanyolok szerepeltetése szintén öngól gyanús - hiszen ha annyira hisznek abban, hogy csak Isten adhat örök életet, akkor miért kell elpusztítaniuk a forrást? De lehet úgy is értelmezni, hogy bezony a kereszténység évszázadokon keresztül olyan vallás volt, mely nem tűrt el maga mellett semmilyen mást hitet, pogányságban gyökerezőket meg végképp nem! Kissé meglepetésként ért a már említett Jack önfeláldozás, amikor is lemondott az örök életről a szerelme javára, de aztán az utolsó képkockák során egy szép megfogalmazást kapunk tőle, ami eddig nem volt jellemző erre a franchise-ra, hogy élettanulságokkal is szolgált volna: csak halandóként tudja az ember igazán értékelni minden egyes napot, amit átélt. Ez a nagy dilemma, amin szerintem már minden átlagember és megannyi filózofus is elgondolkozott már, hogy tényleg jobb lenne-e halhatatlannak lenni? Lefeküdni azzal a tudattal, hogy aznap nem csináltunk semmi érdemlegest, és ezt megúszni lelkiismeret furdalás nélkül, tényleg hiányzik ez? Persze a halhatatlanság jól jönne, ha pl. egy háromszázezer éves űrutazásra kelünk, hogy a legközelebbi lakható bolygót be tudjuk népesíteni, persze kérdés, hogy az unalommal mit kezdenénk...

Mindent egybevetve, lehetett volna ez másfél órás film is, kicsit összesűrítve, több akcióval, de azért nem lehet rá panasz, még így is az első rész után a legjobb darab. Nagy szerencséje, hogy jelenleg a filmpiacon egyedülálló ez a franchise, hiszen más kalózos-misztikus filmsorozat nincs a porondon. Most már csak az a kérdés, hogy a halhatatlanságról való lemondást követően még milyen kalandok várnak Jackie fiúra, és a palackból kiszabadított Fekete Gyöngyre? Ha hinni lehet a pletykáknak, a következő két részt is stand alone-ra tervezik, ami mindenképp jót tesz a franchise megcsorbult hírnevének helyrehozatalához.

És végezetül, remélem, ha majd X év múlva belekezdenek ennek a franchise-nak a rebootjába, akkor arra már Rated R-ban kerül sor: mennyivel élvezetesebb lenne egy vértől fröcsögő, valóban szívtelen és könyörtelen kalózokat felvonultató filmsorozat?! Akkor a gyerekeket sem érné meglepetés felnőtt éveikre, hogy korunk kalózai nem is tűnnek olyan jó fejnek meg viccesnek, mint Jack Sparrow és társai.