The Rite - Rítus (2011)

Kicsit komolyabb vizekre eveznék ismét, hogy néhány szót szóljak Mikael Håfström idei filmjéről, a Rítusról.

Bevallom, rám sosem voltak nagy hatással az ördögűzős filmek. Lehet a Horrorra akadva a bűnös, bár az első Ördögűzőt még annak megtekintése előtt láttam, és már akkor sem kerültem a hatása alá, de tudom, ízlések és pofonok. Azonban a Rítus végre egy olyan személy szempontjából mutatja be ezeket a dolgokat, mely szemponttal, világnézettel én is tökéletesen tudtam azonosulni: egy olyan pap áll a történet középpontjában, aki nem hisz az ördögben, azonban még Istenben sem!

Ebből adódóan pedig az következik, hogy a film sem a gonosz elleni harcra van kihegyezve, hanem a főhősünk lelki világának fejlődésére és nézeteinek megváltozására. A film nagy részében egy földhöz ragadt, empirikus emberrel van dolgunk, a tudományok emberével, aki szerint a tudományok segítségével minden megmagyarázható. Még azokra is kitalál valamilyen tudományos magyarázatot, ami már a legtöbb embert meggyőzné.

Szépen csordogál a történet, míg főhősünk apja meg nem hal, és a lány, akit az Anthony Hopkins által alakított pappal igyekeznek megmenteni, szintén elhalálozik - várandósan. Amikor hallucinálni kezd - vagy az ördög akarja megkísérteni, mindenki döntse el, melyik helyzet áll fenn - akkor főhősünk rálép a hit ösvényére, de még nagyon az elején jár. A döntő motívum az lesz, amikor szemtanújává válik, hogy még egy olyan erős egyéniségű és lelki erejű embert is képes az ördög maga alá gyűrni, mint Anthony Hopkins papját.

Érdekes témákat feszeget a Rítus: meddig lehet az ember teljesen elvakult a saját meggyőződését illetően? Ha hiszünk ebben, akkor nem hiszünk a másik dologban - de ez a kettő feltétlenül kizárja-e egymást? Kicsit a hegeli dialektikára hajaz a történet: a főhős hisz a tudományokban, a dolgok tudományos alapú megmagyarázásában, ez lesz a tézisünk, majd a film végén már hisz a megmagyarázhatatlan gonoszban, az ördögben, antitézis, és ebből az következik, hogy Istenben is hinnie kell, hogy létrejöjjön a szintézis, és megkapjuk a boldog végkifejletet.

A happy end sok helyen keserű szájízt hagy maga után, de azt hiszem az ilyen vallási témájú filmeknél ez egy követelmény, legyen akármilyen vallású is a rendező vagy a forgatókönyvíró. Azonban a Rítus még ezzel a fináléval is kissé elbizonytalanít minket, legalábbis a hitünkkel kapcsolatban mindenképp. Valószínűleg nem véletlen az, hogy minden vallásnak van egy gonosz motívuma. A nagy kérdés az, hogy mi vonz magával mit? Ha hiszünk a jóban, akkor ebből eredően hinnünk kell a gonoszban, mint a jó ellentétpárja, és ugyanez igaz-e fordítva is? A magukat sátánistáknak valló emberek megtagadják Istent, mert az Ördögben találták meg a lelkükhöz legközelebb álló dolgokat - de ez feltétlenül gonoszat sejtet-e? Hiszen minden normális ember cselekedeti mögött nem a gonoszság vagy a jóság áll, hanem a saját érdekében igyekszik cselekedni (a terroristák sem azért robbantgatnak, mert az jó dolog, hanem azért, hogy felvonják magukra, céljaikra a figyelmet).

Jómagam szkeptikus vagyok eme téren, mert eddig még nem találkoztam vallási alapú megmagyarázhatatlan dolgokkal - sem "jókkal", sem "rosszakkal". Maga a vallás is különös dolog, a kereszténység csodái meg még furábbak, hiszen ha egy buddhistát vagy egy afrikai törzs sámánját kérdezzük meg a síró Mária szoborról, ők nem fognak látni benne semmi különlegeset, azt meg végképp nem, hogy ez bizonyítéka lenne az egy Isten létezésének (a sámán esetében nagy a valószínűsége annak, hogy még nem is hallott róla...).

Vallási nézeteimtől függetlenül a Rítus egy jól sikerült darab, mely inkább a magamfajta kételkedőket képes megérinteni, semmint azokat, akik egész életüket templomba menetellel és imádkozással élik le, hiszen ők nem tudnak teljesen azonosulni a hitetlen papcsemetével, sem azokkal a lelki folyamatokkal, amin keresztül megy a cselekmény során. Igaz engem sem győzött meg teljesen, hogy át kellene térnem a hithű valláshívők közé, de szerintem már azzal is elérte a célját, hogy most arról írok, hogy sikerült kételyt ébresztenie a világnézetemmel kapcsolatban. De amíg a saját szemeimmel nem tapasztalok a filmben látottakhoz hasonló dolgokat, addig teljes meggyőződéssel kiállok az igazamért. Szerencsére még vallásszabadság van, úgyhogy máglyán nem fogok emiatt elégni