Choke - Fulladás (2008)

Clark Gregg filmje már évek óta itt porosodott a DVD-im között, de gondoltam egyet, és végre bepótoltam a hiányosságomat. Még élénken éltek bennem a trailer képei, mely alapján egy agyament szexorientált vígjátékot vártam - a szexorientáltat meg is kapjuk, de valójában jóval több ez szimpla vígjátéknál.

Már az első percektől kezdve az az érzésem támadt, hogy ez mennyire hasonlít a Harcosok klubjára - a belső monológok, a terápiára járás. Aztán tudtam csak meg, hogy ez is, a Fight Clubhoz hasonlóan, adaptáció, és történetesen ugyanattól a szerzőtől van mindkét könyv, Chuck Palahniuktól. Igazából nehéz lenne összefoglalni, hogy miről is szól: szól a szexfüggőkről, az anya iránt érzett szeretetről, a sorsról, a modern világ kapcsolatfelfogásáról, szóval elég komplex filmnek mondható.


Az elején úgy tűnhet, hogy egy újabb alkotást kaptunk, ahol az vonul végig a cselekményen, hogy hősünk miként válik szexfüggőből "normális emberré". Már egy jó pont jár azért, hogy ez nem következik be - Sam Rockwell karaktere átesik bizonyos változásokon, de inkább lelkiekben figyelhető meg ez, semmint a cselekedeteiben. Flashback technikával fokozatosan megismerjük a főhősünk múltját, anyjához való viszonyát, hogy miként alakul úgy, ahogy. Film közben kapunk egy csavart, miszerint ő nem más, mint Jézus klónja, aztán a végén kiderül, hogy igazából semmi sem igaz, ő csak egy árva, akit felszedett az anyja, és sajátjaként nevelt.

A jézusi identitásválságot helyezi középpontba a film. Vagyis úgy mondanám, hogy sokáig az a főkonfliktus, hogy mennyire határoz meg minket az, hogy kitől származunk. Ha valóban a Szentlélekből vagyok, akkor csak olyanokat tehetek, ami erkölcsileg helyes? Vajon Jézus is krisztusi koráig kiélvezte az élet adta lehetőségeket, és csak utána lett az a szent, akit minden keresztény ismer, vagy egész életében ezt az életutat járta? Főhősünk is ezekre a kérdésekre keresi a választ, amíg abban a hiszemben van, hogy ő Jézus egyik modern kori klónja. Ebből számtalan komikus jelenet fakad, ami tragikomédiába torkollik az anya halálánál, amikor fény derül főhősünk születésének valódi körülményeire.

Bár ez a fővonulata a filmnek, emellett a párkapcsolatokat is kivesézi a Fulladás. Az örök kérdés, hogy a lányok kiket szeressenek, kikkel feküdjenek le: a jó fiúkkal, akik mindig oly gyámoltalanok, és nem képesek észrevenni azt, amikor valóban bejönnek egyes lányoknak, vagy a bunkó srácokkal, akik szinte semmibe veszik a gyengébbik nem képviselőit, de mégis megvan bennük az a spiritusz, amiért minden nő odavan. Clark Gregg karaktere az előbbi kategóriába tartozik, ő is egy reménytelenül szerelmes alak, aki viszont nem mer lépni, mígnem az addig érzéketlennek tűnő főhősünk - jézusi szerepét végre felvállalva - ki nem segíti őt egy-két jó tanáccsal.

Aztán a végére végül is borul minden, és majdnem visszatérünk a film eleji állapotokhoz. Azonban már nincs anya, nincsenek kötelességek, nincs születés által előre kitaposott út. Csak főhősünk maga van, az ő döntései, az ő élete - és minden ember saját életének az ura, amit nem befolyásolhat sem az, hogy valamilyen szent ember fiai vagyunk, sem másmilyen sorsszerű tényező. A lényeg, hogy mindig hagyjuk nyitva az ajtót a számtalan lehetőség előtt - főleg, ha meztelenül ülünk a repülő wc-jében, és várjuk, hogy egy lány ránk nyisson.

Szóval nem egy szokásos filmmel találja magát szembe az ember, de pont ez lesz a varázsa, ez adja az egyedi hangulatát. És a szórakoztatáson túl nagy igazságot fogalmaz meg az alkotás, miszerint nem a kategóriák a fontosak, amelyekbe rendszerint besorolják az embereket, hanem az egyének, az egyéni cselekedetek, gondolatok.